Ugrás a tartalomra

Elkezdte a Központi Leánykollégium felújítását az Avalon

Létrehozva
Az épületet a cég nyílt pályázaton vásárolta meg, és apartman hotelt alakítanak ki benne. 
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Megkezdődött az egykori Központi Leánykollégium felújítása – erősítette meg lapunk információit Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. ügyvezetője. Az épület körüli mozgolódás már napok óta egyre látványosabb, mint az ügyvezető elmondta, jelenleg a munkaterület lekerítése történik, de a belső térben is megkezdődött a bontás. 

– Az épületben egy belvárosi apartman hotelt alakítunk ki és a terveink szerint jövő év júliusig el is fogunk készülni a munkával – mondta el Tóth Róbert. Kiemelte, az önkormányzattal való megállapodás szerint a menza még tovább üzemel az épületben, annak a következő időszakban kialakítanak egy új bejáratot a Dózsa György utca felől. „Ezt csak júniusban tudjuk majd birtokba venni és átalakítani, hiszen addig még zajlik ott a közétkeztetés” – tette hozzá. 

Kép


Ahogyan az ismert, az Avalon még a júniusi Hodobay-konferencián jelentette be, hogy megvásárolta a belvárosi épületet. Szopkó Tibor alpolgármester korábban lapunknak elmondta, az ingatlant fejlesztési kötelezettséggel értékesítette az önkormányzat, ami azt jelenti, hogy az épület új tulajdonosának a következő években fel kell azt újítania. Ez kezdődött meg a napokban. 

A Központi Leánykollégiumot 1966-ban adták át. A Krisztik Pál által tervezett épület az akkori kor legmodernebb vasbeton-technológiájával készült, érdekes és egyedi építészeti megoldásokat rejt.  „V” alakú lábakon álló, és hidat jelképező épület nyugati része alatt folyt a Pece patak, melyet a hetvenes években fedtek le. 

A létesítményben 12 tantermet és 400 fős kollégiumot alakítottak ki, és negyvenhat évig így is működött. Megszűnéséről 2012 májusában döntöttek a képviselők, a következő tanévben már nem nyitott ki.  Az akkori városvezetés a döntést akkor azzal indokolta, hogy a helyi kollégiumok jelentős kihasználatlan kapacitással rendelkeznek. 

Kép


Korábbi hírek szerint azért döntöttek úgy, hogy a Karacs Teréz működjön tovább kollégiumként és ne a központi, mert bíztak abban, hogy a belvárosi épületet könnyebben tudják más célra hasznosítani. A jelenlegi városvezetés 2020 óta dolgozott azon, hogy az évek óta üresen álló épület új tulajdonost és funkciót kaphasson.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.