Ugrás a tartalomra

A polgármesteri hivatallal együtt gyűjtött a Vöröskereszt

Létrehozva
Az idei szeretetcsomagba tartós élelmiszer és édesség került a rászorulóknak. Az adományokat a polgármesteri hivatal aulájában kihelyezett ládában lehetett elhelyezni.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Karácsony közeledtével szerettek volna segíteni a hátrányos helyzetű családoknak, hogy minél több asztalra kerüljön ünnepi étel, egy kis édesség, apró meglepetés – ezzel a céllal szervezett adománygyűjtést Miskolc önkormányzata a Magyar Vöröskereszt számára december 4. és 14. között. A karitatív szervezetnek szerda délelőtt Szopkó Tibor nyújtotta át az adományokat, aki szimbolikusnak nevezte az önkormányzat és a Vöröskereszt együttműködését.

Az alpolgármester köszönetét fejezte ki a Vöröskereszt munkatársainak egész éves tevékenységükért, és hogy áldozatos munkájukkal az itteni rászorulók megsegítésén is fáradoznak, egyúttal felidézte: idén a hivatal dolgozói és a segíteni szándékozó miskolciak a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesületnek is gyűjtöttek a Városháza aulájában elhelyezett tárolókban.

Kép

Az adományok eljuttatásában komoly tapasztalatokkal rendelkező szervezet részéről Grubert Roland elmondta: ebben az esztendőben is több ezer környékbéli családnak tudják szebbé tenni az ünnepet. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgató a sűrű decemberi programjuk kapcsán hangsúlyozta: egészen karácsony kezdetéig tart hagyományos adománygyűjtési akciójuk, valamint idén is ünnepi ebéddel készülnek a Hajléktalanokat Gondozó Központban.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.