Szeptemberben indult a mindenki által kettesnek hívott jégpálya oldalfedése a Népkertben. A beruházás jelenlegi állásáról a Miskolc Televíziónak Egri István, a Miskolc Városi Szabadidő Központ igazgatója számolt be. Mint mondta: A beruházás, ahogyan szokták mondani, a megfelelő ütemben halad, én bízom abban, így most már látva a jelenlegi állapotokat, hogy a közbeszerzési határidő végéig, azaz augusztus 31-ig elkészül és átadják nekünk az épületet. Az igazgató szerint a 2006-os jégcsarnok építése, átadása óta nem volt ilyen nagyléptékű beruházás ezen a helyen.
Fontos különbség van azonban a felnőtt csapat mérkőzéseinek otthont adó régi csarnok és a mostani munkálatok befejeztével, a többi közt oldalfedést is kapó, új csarnokká váló kettes pálya között. Ugyanis a tervek, számítások szerint az új épület üzemeltetési költsége a fele lesz csak, a nagy csarnokénak. Amennyiben pedig nem jön közbe semmi, és a teljes egészében TAO-s forrásokból megvalósuló több mint másfél milliárdos beruházás kivitelezője tartani tudja az átadás tervezett időpontját, akkor már itt kezdődik el a felkészülés, hiszen a csökkenő költségeknek köszönhetően, könnyebben biztosítható majd a nyári melegben is az augusztusi szezonkezdésre a jég. A mű, szinkron és gyorskorcsolyázók edzései mellett, a közönségkorcsolyázás lehetőségei sem csökkenek majd, ugyanis az átadás után, csaknem megduplázódik majd az eddigiekhez képest a felhasználható jégidő.
Jégpályából jégcsarnok
Létrehozva
Épül, jól halad az a népkerti beruházás, amelynek segítségével alacsonyabb költségekkel, szinte egész évben nyitva tarthat majd a kettes jégpálya Miskolcon. A TAO-s forrásokból megvalósuló, másfél milliárdos beruházás csarnokká változtatja az eddig oldalt nyitott jégpályát, komoly segítséget, javulást biztosítva a működtetés, de a felhasználók lehetőségei szempontjából is.
Ez is érdekelhet
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.