Ugrás a tartalomra

Vízkeresztkor kezdődik a kidobott karácsonyfák elszállítása

Létrehozva
A társasházas övezetekben január 6-e szombat lesz az első szállítási nap, ezt követően még három szombaton viszik el a fenyőfákat. Családiházas övezetben a vegyeshulladék szállításának napján folyamatosan szállítják el a kidobott fákat.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is januárban gyűjtik be a kidobott karácsonyfákat - írja honlapján a Mirehu Nonprofit Kft.

Ahogyan fogalmaznak, a szolgáltatási területükön lévő családiházas övezetekben a karácsonyfák elszállítása a vegyeshulladék gyűjtési napjain folyamatosan történik majd, a miskolci társasházas övezetekben pedig január első hétvégéjén, ezt követően pedig három szombati napon, 13-án, 20-án és 27-én szállítják el a feleslegessé vált fenyőfákat.

A Mirehu munkatársai arra kérik a társasházak és lakásszövetkezetek képviselőit, hogy a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzés érdekében a fenyőfákat - díszek és talp nélkül - egy helyre gyűjtsék össze, lehetőleg a szemetes konténerek mellé úgy, hogy ne akadályozzák a közlekedést.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.