Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Válogatás a hétfői nap legfontosabb híreiből.


Diósgyőri vár

Folytatódik a Diósgyőri vár felújítása. A miskolci önkormányzat megelőlegezte a pótmunkákhoz szükséges anyagi forrásokat. A városvezetés azért döntött így, hogy az épület állaga ne romoljon tovább. A vártornyok statikai megerősítéséhez csaknem két milliárd forint többlettámogatásra van szükség.  Az Építési és Közlekedési Minisztériumnak 2024. július elsejéig szükséges döntést hoznia ennek biztosításáról.

Újra vezető

Ismét Kákóczki András a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője. A szakember a következő 3 évben igazgatja majd az intézményt. Mint mondta: nem tervez drasztikus változást. Azonban a helyi, országos művészekkel, művészeti csoportokkal szorosabb köteléket szeretne kialakítani, és a nemzetközi kapcsolatok felélesztése is a tervek között szerepel.

Siker fiatalokkal

Magabiztos bajnoki győzelemmel kezdte meg 2024-ben tétmérkőzéseinek sorát, a DVTK Hun Therm. A miskolci piros – fehérek hazai pályán szerepeltek, ellenfelük pedig az ELTE BEAC együttese volt. A nagyszünethez érve már 20 ponttal vezetett, végül pedig több mint 30 –al győzött a Diósgyőr.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.