Ugrás a tartalomra

Vörös kód van érvényben a hideg időjárás miatt

Létrehozva
Az intézkedés előreláthatólag szombat reggelig lesz érvényben.
Kép
A Bükk-fennsíkon két éve a mínusz húsz fokos hidegben röptében megfagyott a víz. Ennyire hideg talán nem lesz a következő napokban, mínusz tíz fok körüli hőmérsékleteket azonban mérhetünk, érdemes lesz melegen öltözni és figyelni egymásra. Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Életbe lépett hétfő este a „vörös kód” a hideg időjárás miatt ezért valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása – írja a Belügyminisztériumra hivatkozva az MTI. Mint fogalmaztak, az intézkedés előreláthatólag szombat reggel 8nyolcóráig lesz érvényben.

A miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya úgy fogalmazott, ebben az időszakban a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, valamint az önkormányzati idősotthonok is kötelesek befogadni a bajba jutott embereket. Emiatt, az intézmények folyamatosan kapcsolatban állnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálatával, hogy szükség esetén segíteni tudjanak. 

– A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban akár mínusz tíz fok körüli hőmérsékletet is előfordulhat, ezért életveszélyes lehet, ha valaki hosszabb ideig az utcán tartózkodik. A Miskolci Önkormányzati Rendészet járőrei emiatt fokozottan odafigyelnek a közterületen tartózkodó személyekre – hangsúlyozza a városházi közlemény.


A hivatal azt kéri, aki segítségre szoruló, bajba jutott személyt lát, értesítse a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Regionális Diszpécserszolgálatát az alábbi telefonszámon:
06-46-530-268
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.