Ugrás a tartalomra

Nem döntöttek, vezettek és ittak is

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év első hetében.

A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára - írja közleményében a vármegyei  rendőr-főkapitányság, akik szerint hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A vármegye útjain január 1-je és január 7-e között történt közúti közlekedési balesetek során három esetben volt ittas sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tizenkét ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból - írja a közlemény.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.