Ugrás a tartalomra

A hernyót már elbontották és vélhetően nem sok ideje maradt a régi Grizzlynek sem

Létrehozva
A kultikus vendéglátóhely egy éve már, hogy a Városház téren üzemel, a Szent István téren a hírek szerint rövidesen indul a régóta várt építkezés.

Preview Image
Bontás előtt a régi Grizzly – Osztie Tibor képgalériája

Elbontották a múlt hétvégén a Grizzly Music Pub régi, Szent István téri épületéhez tartozó terasz fedését. A miskolciak által csak hernyónak nevezett terület 2022 decembertől állt üresen, azóta, hogy a Grizzly átköltözött a Városház térre (erről egyébként annak idején lapunk is beszámolt, cikkünk itt olvasható).

A Szent István tér szomszédságában álló faházban nyitott meg a nyolcvanas években a Spaten Sörház is, mely legalább olyan kultikus volt, mint az ott működő utolsó vendéglátóhely, de üzleteknek is helyet adott annak idején az épület.

Kép
Szombaton kezdték a bontást.

A bontás ténye vélhetően összefüggésben van azzal, hogy az Avalon már csak a jogerős építési engedélyekre vár és megkezdi fejlesztését Miskolc főtere mellett, így elképzelhető, hogy a terasz fedés után napokon, heteken belül eltűnik a lyukas oldalú faház is, melyhez oly sok miskolcit (és nem miskolcit) kötnek szép emlékek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.