Ugrás a tartalomra

Optimista újévköszöntőt tartottak a kormányhivatalban

Létrehozva
A kormányhivatal, a vármegyeháza, a Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) keddi rendezvényén elhangzott, hogy a vármegye gazdasága a nehézségek ellenére „talpon van” és optimistán lehet a jövőbe tekinteni.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A hagyományosan megtartott rendezvénynek ezúttal a kormányhivatal Csizmadia közben lévő épülete adott otthont. Az eseményen beszédet mondott dr. Alakszai Zoltán főispán, Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat elnöke, prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke.

Dr. Alakszai Zoltán főispán kifejtette, hogy olyan időket élünk, amelyben a biztonság a válságálló együttműködés felértékelődött. Úgy véli, hogy ennek a biztonságnak az előfeltétele az együttműködés, az együttműködésnek az előfeltétele pedig a párbeszéd. – Ahhoz, hogy szót értsünk egymással, szóba kell állnunk egymással, így most is arra bíztatom Önöket, hogy ezt az alkalmat használják ki, hogy egymással szót váltsanak és szót értsenek. A főispán előrevetítette, hogy „egy izgalmas küzdelmekkel teli év elé nézünk – mondta.

Kép

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke rámutatott, hogy a KSH szerint 2 százalékkal erősödött vármegyénk ipari termelése 2022-ben, így már 9,8 százalékkal vesszük ki részünket az ország ipari termelésből, majd emlékeztetett, hogy 2023 a családok és a gazdaságfejlesztés éve volt, és leszögezte, hogy 2024 is ugyanez lesz. A vármegyei közgyűlés elnöke beszédében felidézte Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási miniszter egy nappal korábbi, a vármegyeházán megtartott évértékelő beszédét, miszerint a vármegye sikeres évet tudhat maga mögött, ami a magyar kormánynak, az ideérkező fejlesztési forrásoknak, de legfőképp az itteni tudatos, tervezett és sikeres fejlesztéspolitikának köszönhető. – Mindezt a gazdasági szereplők együttműködése tette lehetővé – hangsúlyozta az elnök.

Kép

Prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora kiemelte: ahhoz, hogy a térség vonzó legyen mind az egyéneknek, mind pedig a cégeknek a Miskolci Egyetem úgy tud hozzájárulni, hogy Észak-kelet Magyarország meghatározó tudásközpontjaként és szellemi kisugárzó központjaként igyekszik megfelelően képzett szakembereket biztosítani a munkaerőpiac számára és kutatásfejlesztési tevékenységgel segíteni a gazdaság szereplőit. – Nehéz néhány év áll mögöttünk. Ennek ellenére működünk. Én úgy tekintek az elmúlt évekre és a jövőre is, mint a szellemi és a fizikai építkezés éveire. Ezt mutatja az egyetem megújult infrastruktúrája és az oktatás 21. századi kívánalmaknak megfelelő színvonala is – mondta. A rektor bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye minden tekintetben kiemelkedik az ország többi megyéje közül és a nehézségek ellenére is látszik a fejlődés.  

Kép


– A kamara mérései és előrejelzései alapján 2024-ben jobb évünk lesz, mint 2023-ban volt – hangsúlyozta Bihall Tamás. A BOKIK elnöke a tervekről szólva elmondta, hogy a kamara mindenek előtt erősíteni szeretné a vállalkozások beruházási kedvét, ambícióját, amelynek kiemelt eszköze a kormány által támogatott Széchenyi kártya. A célok között szerepel olyan gazdaságfejlesztési szolgáltatások bevezetése, amely egyaránt segíti a kis-és nagyvállalkozásokat, amelyben kiemelt szerepet kap majd a digitális és mesterséges intelligencia megismerése és alkalmazása a vállalkozások minden területén és szintjén. Az elnök a megvalósítandó feladatok között említette a cégek hatékonyságának és termelékenységének növelését, a minőségi munkaerő képzését, valamint a képző intézményekkel való szorosabb együttműködést.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.