Ugrás a tartalomra

Bármi lehetne a számozott utcákkal

Létrehozva
Ha megtalálják a terület fejlesztése iránt elkötelezett befektetőt, úgy néhány éven belül rá sem ismerünk majd a Vasgyár legelhanyagoltabb szegletére.
Kép
Látványtervek. | Forrás: Szél Norbert

Korábbi írásainkban már beszámoltunk arról, hogy Miskolc önkormányzata a Hodobay-program részeként az úgynevezett számozott utcák környékének fejlesztésére építészeti ötletpályázatot írt ki a B.-A.-Z. Vármegyei Építész Kamara tagjai számára. Az ötletbörze fő célja az volt, hogy a városvezetés felmérje, tulajdonképpen mit érdemes és mit lehet a városrészben megvalósítani. A felhívásra tizenhét pályaművet adtak be.

A legjobbnak ítélt koncepció egyik megalkotója múlt pénteken Szunyogh László városi főépítésszel tett bejárást az Ötödik utcától egészen a stadionig és a Szinváig elterülő övezetben. Szél Norbert stábunknak akkor hangsúlyozta, rajta kívül még két építésszel, Varga Gáborral és Vanyó Alidával dolgozták ki a főbb elképzeléseket – hozzájuk csatlakozott Berkes Csilla kert- és tájépítész.

Kép

Amennyiben ötletük a majdani pályáztatás során is győztesként kerülne ki, elsődleges céljuk volna, hogy modern, élhető és fenntartható tömböket hozzanak létre. Így a régi kolónia beépítési elvéből megőriznék a kertes kialakítást, de törekednének a minél színesebb kiszolgáló funkciók elhelyezésére is. Terveik mentén egységes utcaképpel és védett átriumkertes házakkal találkozhatnánk.

A szakemberek szerint Miskolc számos hasonló városrésze igazolja, hogy a szomszédos baráti körök igényt támasztanak a közös kerti tevékenységekre – ennek jegyében az eddig rendezetlen zöldfelületeket amolyan szalonnasütő-helyekké, hovatovább kertmozivá alakítanák. A stadiontól nem messze pedig fedett és nyitott sportpályákat is el tudnának képzelni.

A Szél Norbert által irányított műhely a kidolgozás során nagyban támaszkodott a Szinva Zöldfolyosó koncepciójára, melynek értelmében a kerékpárosok és a futók is áthaladhatnának a városrészen. Sőt, Miskolc emblematikus patakjának ottani medrét – Kraitz Gusztáv szobraival – pedig tematikusan össze is kapcsolnák a belvárosi Szinva terasszal.

Kép

Ugyancsak központi szereppel bírna a 2-es villamos sínétől alig pár lépésnyire lévő BGS-kocka, avagy „a bunker”, mely a tervek fényében kiváló lehetőséget nyújtana arra, hogy szabadulószobának vagy játszóháznak formálják át. Falai mászásra, filmvetítésre és fényfestésre is alkalmasak volnának, míg a tetejéről pazar panoráma nyílna az újonnan rehabilitált városrészre.

A tervpályázat jelentős szempontként kezeli, hogy egy majdani fejlesztés során az így megnövekedő forgalmat is el tudják vezetni, és az Újgyőri főtérrel, valamint a Kiss Ernő utcával való összeköttetését is biztosítsák a területnek.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.