Ugrás a tartalomra

Elbúcsúztatták a múlt héten elhunyt Péter Barnabást

Létrehozva
A Miskolc-tetemvári református Deszkatemplomban megtartott gyászszertartást követően örök nyugalomra helyezték Péter Barnabást, a Diósgyőri Gimnázium egykori igazgatóját.
Kép
Fotó: Mocsári László

Péter Barnabás 1954-ben született Tyukodon. Gimnáziumi tanulmányait és a vegyipari technikumot Debrecenben végezte. 1978-ban szerezte meg a kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomáját, majd Diósgyőrben, a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Szakközépiskolában kezdett el tanítani. 

Pályája elején, éveken át vezette a városi kémia versenyszakkört. 25 éven át volt a Kilián, később Diósgyőri Gimnázium igazgatója. 2020-ban ment nyugdíjba. 
Közéleti szerepvállalásáért 2007-ben Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült. A több mint négy évtizedes pedagógusi, iskolavezetői és közéleti munkásságát pedig a Pro Urbe kitüntető címmel ismerte el a város 2020-ban. 

Preview Image
Kattintásra galéria nyílik!

Temetésén kollégái és pályatársai mellett Veres Pál polgármester is búcsúbeszédet mondott. Péter Barnabást a Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.