Ugrás a tartalomra

Roncsautó-háború – a hahó-golyó visszajár

Létrehozva
A roncsautók elszállításának problematikáját „kissé túlzásba viszik” a helyi fideszes képviselők a momentumos Erdei Sándor meglátása szerint. Az egykori humorista ennek próbált sajátos görbe tükröt állítani.
Kép
Fotók: Erdei Sándor

Többet is tudnának tenni Miskolcért, mint néhány roncsautó elszállítása; például lobbizhatnának városfejlesztési forrásokért – vélekedett a Velünk a Város önkormányzati képviselője. Erdei Sándor nemrégiben akcióba lépett a közösségi médiában, választ adva az ellenzéki képviselők, Bajusz Gábor és Hollósy András, posztjaira: maga is fotókon örökítette meg, amint (többször narancs színű öltözékben) intézkedik a járművek elszállításáról.

– A fideszes politikusok már-már sportot űznek a roncsautók elszállításának posztolásából. Odáig fajult a dolog, hogy azt is saját sikerükként könyvelik el, ahol én szállíttattam el a rossz állapotban lévő, gazdátlan járművet – idézte fel a Momentum helyi politikusa.

Kép

Gyorsan leszögezte azonban, hogy nem versenyként fogja fel a dolgot, nem akar ebből sportot űzni – ugyanakkor elismerte, hogy egy valós problémáról van szó, amivel foglalkozni kell, azonban „nem ekkora lufit fújva belőle”.

– Véleményem szerint a fideszes képviselőtársaim túlságosan is előtérbe helyezik ezeket az ügyeket, majdhogynem mindenek fölé. Teszik ezt a város polgármesterét hahózva kritizálva, még olyan esetben is, amikor a Közút feladata lenne egy külterületen lévő autó elszállítása – mutatott rá, hozzátéve azonban: a kommenteket nézve a miskolciak sem annyira elégedettek a helyi fideszes ellenzéki képviselők teljesítményével.

Ez is érdekelhet

Figyelem! Szünetelni fog a melegvíz-szolgáltatás
Miskolc
Csak a szokásos évi nagy leállás a MIHŐ-nél.
Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.