Ugrás a tartalomra

Végső búcsút vettek egykori kollégánktól Csonka Lászlótól

Létrehozva
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az újságírót, rádiós és televíziós riportert január 21-én érte a halál.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Csonka László 1957. április 24-én született Mátészalkán. Tanulmányait a Miskolci Egyetemen végezte, majd üzemi és megyei lapoknál dolgozott. A Magyar Rádió riportere volt, de jelen volt a Miskolc Televízió indulásánál, és a Magyar Televízió egykori regionális stúdiójában is dolgozott mint televíziós riporter. Betegsége miatt évekkel ezelőtt eltávolodott a média világától.

Kép

Ez is érdekelhet

Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.
Selyemréti tetőtűz – fontos előrelépés történt
MiskolcHavaria
Lépett a Holding.