Farsangi fánkokkal lepték meg a Miskolci Önkormányzati Rendészet dolgozóit ma délután a Fidesz-KDNP városi képviselői – közölte szerkesztőségünkkel a pártszövetség.
A felajánlással szerették volna jelképesen is megköszönni az állomány munkáját ebben az ünnepi időszakban. A fotókon Hollósy András és Bajusz Gábor önkormányzati képviselők.
Fánkokkal köszönték meg a rendészek munkáját
Létrehozva
Képviselők osztottak farsangi fánkot a miskolci rendészet dolgozóinak.
Ez is érdekelhet
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Sport és közösség a drogok helyett
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.