Ugrás a tartalomra

A mértékletességre esküszik a kilencven éves János bácsi

Létrehozva
Kilencvenedik születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötte fel Ortó János miskolci lakost Bartha György önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője.
Kép
Fotók: Mocsári László

János bácsi fitten, fiatalosan fogadta feleségével az őt köszöntő maroknyi csapatot, és boldogan vette át a jubileum alkalmából kapott csokor virágot, valamint az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot. 

János bácsi Bodrogkisfaludon született, hosszú ideig onnan járt be Miskolcra vonattal, s mint kiderült, reggelente és esténként Bartha György Szerencsen lakó édesanyjával utazott a vonaton. Az időt beszélgetéssel és kártyázással ütötték el. 

Kép

János bácsi a miskolci Andrássy Gyula Gépipari Technikumban szerzett gépipari technikusi végzettséget, az iskola elvégzése után telepedett le a vármegyeszékhelyen és a Diósgyőri Gépgyárban helyezkedett el, majd onnan is ment nyugdíjba. János bácsinak két lánya és két unokája, valamint már három dédunokája van. Testvérei közül már egy sem él. Őt a fegyelmezettség tartja a mai napig is egészségben.

– Mindig és mindenben meg tudtam tartani a mértéket, legyen az evés, ivás vagy udvarlás, és rendszeresen járok szűrővizsgálatokra – mondta.  

Kép

János bácsi stábunknak könnybe lábadt szemekkel árulta el, hogy élete legszebb élménye az volt, amikor 1954-ben a technikum elvégzése után megkapta az érettségi bizonyítványát.

– És amikor az ünnepség után átmentünk a kollégiumba, az intézmény akkori igazgatója technikus urakként fogadott bennünket. Akkoriban nem nagyon mondták az embereknek, hogy urak! – hangsúlyozta.

Vágyairól beszélve így fogalmazott: azt szeretném, hogy az egészségem továbbra is kitartson, a gyerekek jól legyenek, és hogy ne legyen háború.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.