Ugrás a tartalomra

Varga Judit is visszaadta képviselői mandátumát és kivonul a közéletből - példáját volt férje is követte

Létrehozva
Visszaadta mandátumát és kivonul a közéletből Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, aki még tárcavezetőként ellenjegyezte a szombat délután lemondott Novák Katalin által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Varga Judit az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként és országgyűlési képviselőként dolgozott, valamint sajtóhírek szerint ő lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője a június 9-i választásokon - írja az Index.

Mint ismert, K. Endrét, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélte. Ahogy arról beszámoltunk, a férfi az egyik gyermekáldozat nevében írt meg egy vallomást, ami arról szólt, hogy az igazgató elleni vádak kitalációk, vallomását a sértett visszavonja. A volt igazgatóhelyettest elnöki kegyelemben részesítette Novák Katalin, ami az elmúlt napokban nagy vihart kavart a magyar közéletben.

Orbán Viktor még csütörtökön Facebookon közzétett videóját azzal kezdte, személyes meggyőződése, hogy pedofil elkövetőknek nincs kegyelem. A miniszterelnök bejelentette, hogy Alkotmánymódosítást kezdeményez, ami erős üzenet volt a köztársasági elnök felé.

Mindezek után Novák Katalin szombat délután bejelentette lemondását, amit követően a pedofilbotrányt kiváltó elnöki kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit is visszaadta képviselői mandátumát. A korábbi miniszter közösségi oldalán azt írta: a politikai felelősséget vállalja, lemond országgyűlési képviselői és EP-listavezetői pozíciójáról is, kivonul a közéletből - olvasható az index.hu oldalon.

A volt igazságügyi miniszter így indokolta döntését a Facebook oldalán közzétett nyilatkozatában: 

"Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott.
A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. 

Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.

Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam.
Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében."

Frissítés: Varga Judit példáját volt férje Magyar Péter is követte. 

„A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról” – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter korábbi férje. Majd hozzátette: szintén lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak. Magyar Péter korábban a Diákhitel Központot is vezette, majd 2022-ben tagja lett a Magyar Közút igazgatóságának, tavaly pedig bekerült a Volánbusz vezetésébe is.

Ez is érdekelhet

Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Ez már március: 15 fok fölé is benézhet a hőmérő
MiskolcBelföld
A derült időnek köszönhetően éjjel azonban enyhén még fagyhat.
DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.