Ugrás a tartalomra

A rendészek már készülnek a turisztikai szezonra

Létrehozva
A rendészek miskolctapolcai feladatairól egyeztetett hétfőn a városrész önkormányzati képviselője, Gazdusné Pankucsi Katalin és Szabó Ferenc, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIŐR) igazgatója.
Kép
Fotók: MIŐR

Nagyobb figyelem irányul majd a turizmus beindultával a most még viszonylag csendes Tapolcára. – A rendészek jelenléte ebben a városrészben több szempontból is fontos lenne – fogalmazott Gazdusné Pankucsi Katalin. A városrész önkormányzati képviselője azt szeretné, hogy a rendészek egyrészt segítsék a parkolást, másrészt pedig vigyázzanak a parkokban lévő padok állagára az esti órákban. 

A hétfői bejáráson az önkormányzati képviselő és a MIŐR igazgatója megtekintette a MIÓVI Várhegy Úti Tagóvodája közvetlen szomszédságában található, a Miskolc Holding Zrt. tulajdonában álló, három elhagyatott és elhanyagolt állapotban lévő épületét is. – A lakások egy kivételtől eltekintve üresek, tele vannak szeméttel, patkányok és egerek tanyáznak bennük – mondta Gazdusné Pankucsi Katalin, aki arra kérte a MIŐR igazgatóját, hogy jelezze a tarthatatlan állapotok megszüntetésének igényét a tulajdonos cégnek.

Kép

Szabó Ferenc, a MIŐR igazgatója lapunknak elmondta, hogy a bejárás alkalmával felmérték a jelenlegi állapotokat, megfogalmazták, hogy miben szükséges változtatni, és hogy miképpen reagáljanak az idegenforgalmi szezon kihívásaira, továbbá, hogy mely időszakokban lenne feltétlenül indokolt a járőrszolgálati jelenlét, akár a meglévő beruházások állagmegóvása érdekében, akár a közlekedés biztonságának fenntartása, illetve a forgalomszabályozásnak a betartatása érdekében. – Abban állapodtunk meg önkormányzati képviselő asszonnyal, hogy március közepétől úgynevezett hosszúhétvégés szolgálatokkal leszünk jelen a városrészben, a nyári időszakban viszont állandó jelenléttel. Folyamatosan figyelnénk, hogy mire van szükség, és ennek megfelelően alakítanánk ki a szolgálatot – hangsúlyozta Szabó Ferenc.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.