Ugrás a tartalomra

Verekedésben összevert fiatalembernek segítettek a polgárőrök

Létrehozva
A diósgyőri polgárőrök péntek esti szolgálata kifejezetten mozgalmas volt.
Kép
A diósgyőri polgárőrök a péntek esti akciójuk közben. Fotó: magánarchívum

A Kuruc utcában járőrözve egy nagyobb társaságra és egy földön fekvő emberre lettek figyelmesek - írta közösségi oldalán a Miskolc-Diósgyőri Polgárőr Egyesület. - Hamarosan kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett a fiatalember, amit egy komolyabb verekedés okozott. Az önkéntes polgárőrök értesítették a rendőrséget és a mentőket, a helyszínt addig biztosították és ellátták a sérült fiatalt meleg ruhával.

A későbbiekben egy eltűnt miskolci férfi felkutatásában segítették a rendőrség munkáját a polgárőrök, elsősorban a Bükk területén. Időközben szerencsére előkerült a férfi a nagylétszámú keresésnek köszönhetően.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.