Ugrás a tartalomra

Miskolcon is a kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

Létrehozva
A gulágra elhurcolt ötszáz helyi lakos emlékére állított táblát pénteken koszorúzták meg.
Preview Image
Koszorúzás a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Mocsári László képgalériája

Február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ez volt az első lépés Magyarországon az egypárti diktatúra kiépítése felé.

1945-ben csak Miskolcról ötszáz, az országból összesen több mint félmillió embert hurcoltak el a gulágra kényszermunkára. Közülük sokan soha nem térhettek haza szülőföldjükre.

A Zsolcai kapuban található emléktáblánál pénteken délelőtt helyezték el az emlékezés koszorúit. A rendezvényen Miskolc város nevében Badány Lajos alpolgármester rótta le kegyeletét.

A megemlékezéshez a Miskolci Járási Hivatal, a Velünk a Város frakciója, a miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, valamint a Magyar Történelmi Nemzetőrség is csatlakozott.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.