A keddi bizottsági ülésen a csütörtöki közgyűlési anyagokat tárgyalták meg, illetve a saját bizottsági előterjesztéseket is, mint az évente kiírandó mecénás pályázatot. – A három mecénási alapból odaítélhető támogatások elnyerésére hamarosan megjelentetik a pályázatot. Ennek megfelelően kulturális, sport, idegenforgalmi rendezvények támogatására lehet jelentkezni a kiírást követően több mint harminc napig. A pályázatokról a bizottság saját hatáskörben dönt majd – nyilatkozott portálunknak Bazin Levente, a Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke.
Bazin Levente azt is elmondta, hogy a második napirendi pontként a bizottság tagjai előzetesen döntöttek a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetői pozíciójáról, ugyanis a minisztérium jóváhagyta a zenekar jelenlegi ügyvezető személyét, Szászné Pónuzs Krisztinát, aki egyedüliként jelentkezett a posztra. Megjegyezte, bár az előző közgyűlési ülésen kiírták a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói pályázatát is. A direktor személyéről azonban a miniszter még nem foglalt állást.
Az ülésen a bizottság valamennyi tagja, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője, rajtuk kívül a közgyűlési anyagok előterjesztői, osztályvezetői, főosztályvezetők és ügyintézők voltak jelen.
Hamarosan lehet pályázni a mecénási alapból odaítélhető támogatásokra
Ez is érdekelhet
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.