Ugrás a tartalomra

Elkészült Miskolc beruházási térképe

Létrehozva
Péntek délután osztotta meg Miskolc polgármestere Veres Pál a közösségi médiában, hogy elkészült a vármegyeszékhely beruházási térképe, amely a miskolci keresztségben a miMAP nevet kapta.

A bejegyzés szerint, a beruházási térkép egyebek mellett azt a célt szolgálja, hogy a városlakók minél pontosabb képet kapjanak arról, hogy a városban milyen már megvalósult vagy folyamatban lévő, illetve tervezett beruházások vannak.

- A kemény munkából csodák születnek! – ennek a bizonyítéka az is, hogy minden nehézség, világjárvány, energiaválság, brutális infláció és áremelkedések ellenére nemcsak, hogy működőképes maradt a város, de még fejleszteni is tudtunk. Valódi fejlesztésekkel építeni Miskolcot. Összefogással, a miskolciak akaratával és támogatásával. Ezeket a fejlesztéseket gyűjtöttük össze Miskolc interaktív beruházási térképén, a miMAP-on, hogy számot vessünk az elmúlt 4 és fél év, és betekintést a jövő tervezett fejlesztéseibe - írja Veres Pál a bejegyzésben.

A „Miskolc érted fejlődik” szellemiség jegyében az online várostérkép lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők tájékozódhassanak a településen folyamatban lévő, lezárult, illetve kivitelezés alatt álló, a városképet, a városszerkezetet, a mindennapi közösségi életet meghatározó beruházásokról és tervezésekről - közölte a polgármester.
 
Az érdeklődők a weboldal térképes információit követve folyamatosan nyomon követhetik a városban történő, elsősorban építési jellegű beruházásokat. A grafikus megjelenítés révén közérthető formában értesülhetnek a laikusok számára is fontos tudnivalókról, mint: a projekt célja, leírása, fázisai, lefolyása, jelentősége, várható hatása, összefüggései. Továbbá, lehetőséget kapnak a megfelelő szakaszokban hozzászólni, beleszólni (Közösségi Tervezés) a tervezésbe és a megvalósításba. A weboldalon található “pin”-ekre kattintva megtekinthetők a beruházások médiaanyagai, sajtóhírei is, valamint folyamatosan frissítve a kapcsolódó programok linkjei, hírei - tudtuk meg a posztból.
 
A miMAP további érdekessége, hogy az oldalon a felhasználók beállíthatják azt is, hogy hol laknak, illetve milyen további pontokhoz kötődnek a városban. Amennyiben ezeken a helyszíneken fejlesztések, projektek indulnak el, a felhasználók folyamatosan értesítéseket kapnak majd az aktualitásokról. 

A projekteket bemutató térkép az alábbi linkre kattintva érhető el: www.mimap.hu

Ezen a linken ITT pedig a folyamatosan gyarapodó, megtervezett, kivitelezés előtt álló beruházásokról érhető el további információ.
 

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.