Ugrás a tartalomra

Lakópark épül a Régipostán

Létrehozva
Az Elena lakóparkot várhatóan jövő márciusban adhatják majd át.
Kép
Folyik a társasház építése. Fotók: Mocsári László

Új társasház épül a Régiposta utcán, Sever Özer török étterme mellett. Az előkészítő munkálatokat már az elmúlt évben elkezdték, előbb az egykori Régiposta (később Fortuna) éttermet és a mellette lévő romos épületegyüttest bontották el, most pedig már a leendő lakópark alapozása zajlik.

A beruházó Sever Özer elmondta, az épületegyüttesben negyvenhat lakást alakítanak ki, lesz olyan, amelyik alig negyven négyzetméteres lesz és olyan is, amelyik százhúsz négyzetméternél is nagyobb területet foglal majd magába. A tulajdonos hozzátette, az épület alatt mélygarázs is lesz.

– A lakások iránt már most nagyon nagy az érdeklődés, egy külföldi befektető már megvett belőle tizennégyet, és bár Magyarországon még nem kezdtük el az értékesítést, nem is hirdetünk, mégis sokan keresnek fel itt a Pesti úti áruházban engem azért, hogy hogyan tudnának lakást vásárolni az épülő lakóparkban – mondta el Sever Özer.

Kép
Az építési területet ideiglenesen kerítéssel vették körbe.

Elárulta azt is, a lakópark a keresztségben az Elena nevet kapta, és szeretné, ha egy év múlva ilyenkorra elvileg kulcsrakész lenne az összes lakás. A tulajdonos érdekességként azt is elárulta, eredetileg egy szállodát szeretett volna ide építeni, annak a terveit Puskás Péter készítette, az engedélyek is megvoltak, azonban végül a társasház mellett döntött. „A lakóparkhoz új tervek készültek, melyeket Pirity Attila jegyez – mondta el Sever Özer, akinek neve sokaknak csenghet ismerősen, hiszen 1992 óta üzemeltet áruházat a Pesti úton.

Megtudtuk azt is, a Régiposta és a Szentpáli utca sarján található étterme sem szűnt meg, a mostani bérlője éppen a napokban nyitja újra azt, igaz, a korábbitól jelentősen eltérő profillal.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.