Ugrás a tartalomra

Hatalmas füst gomolygott a reggeli órákban Miskolc felett

Létrehozva
Melléképülettűz miatt riasztották a tűzoltókat kedd reggel Miskolc külterületére, a Nagyszentbenedek dűlőre – tájékoztatta szerkesztőségünket Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Kép
Fotó: Facebook

A szóvivő elmondta, hogy a tűz egy nyolcvan négyzetméteres, könnyűszerkezetes tárolót érintett teljes terjedelmében, melynek a közelében egy személygépkocsi is kiégett. A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg és oltották el a tüzet, a hőhatás miatt a szomszéd lakóház, továbbá egy autó is megrongálódott.

A tájékoztatás szerint a tűzesethez három gépjárműfecskendő és egy víszzállító vonult, az egységekhez csatlakozott a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. 

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tavaly csaknem hatszáz lakóingatlant érintő tűzeset következett be. Egyik otthonban sem használtak füstérzékelőt, pedig az már a tűz kezdeti szakaszában jelzi a bajt, amikor még van idő cselekedni, elfojtani a lángokat, vagy biztonságosan elhagyni az épületet. 

A videóhttps: ITT tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - Termálfürdő FC Tiszaújváros Fotó: BCS
Négygólos meccs a nyitányon
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az első bajnoki meccsét játszotta. A DVTK tartalék hazai környezetben szerepelt.
Képgaléria
Régiségvásár
Tömegeket csábított a régiségvásárba a tavasz
MiskolcSzabadidő
Március első (vasár)napján ismét benépesült Miskolc belvárosa: a főutcát és a környező utcákat antik bútorok, porcelánok, ékszerek és számtalan különleges relikvia standjai töltötték meg.
Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.