Ugrás a tartalomra

Itt a tavasz, túrázható az Avas

Létrehozva
Szabad az átjárás a Mélyvölgy és a Kálvária domb között. A Perczel Mór utcáról induló erdei sétányon már most bárki kedvére bandukolhat.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Ahogy azt megírtuk korábban: erdei ösvény köti össze a Perczel Mór utca és a Kálvária domb környékét az avasi pincesorokkal. Különlegesség a történetben, hogy az új gyalogos szakasz burkolata olyan faapríték (mulcs), amelyet a Városgazda Kft. állított elő.

A pilot projekt célja – hangzott el a helyszínt bejáró fejlesztéséért és turizmusért felelős alpolgármestertől –, hogy levonják a következtetéseket: mennyire időtálló a technológia, milyen mértékben és hol alkalmazható – s nem utolsósorban, elégedettek-e vele a járókelők.

Kép

Szopkó Tibor szerint habár a Kálvária-domb környéke már most is hatalmas népszerűségnek örvend, azonban a fentebb eső területek egyelőre kiesnek a városlakók érdeklődési köréből. Éppen ezért – fektette le a várospolitikus – elkötelezett az önkormányzat abban, hogy minél többen vegyék birtokba az Avas aszfalt- és térkő-mentes szegleteit is.

Miskolc városa az előző ciklusban megnyert TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázati forrásokból városszerte mintegy 900 millió forintot fordíthatott zöldítésre, parkosításra, a közterületek rendezésére, rendbe tételére – idézte fel az önkormányzat fejlesztési tanácsnoka.

Szarka Dénes a Miskolc Televíziónak kifejtette: az Avastető fejlesztéséhez szorosan kapcsolódó munkálatokkal egyértelműen az volt az önkormányzat célja, hogy a lakótelepet természetközeli módon is összekösse a belvárossal.

Kép

A Gondozott és zöld Miskolc program keretében véghez vitt munkálatokról a Városgazda szolgáltatási vezetője stábunknak elárulta: mindemellett cserjegondozással, az elvadult, gazos területek felszámolásával, a növényzet ritkításával, gallyazással, a balesetveszélyes, törött, sérült, beteg és elszáradt fák kivágásával is kiemelten foglalkoztak múlt ősszel és a tél elején.

– Ennél környezetkímélőbb, környezetbarátabb megoldás nem is képzelhető el – szögezte le Kovács Imre István, hozzátéve, a mulcs alá geotextília került, amely gátolja a gyomosodást, valamint a sáv két oldalát műanyaglapokkal biztosították, hogy az eső ne mossa el a könnyű forgácsot. Ennek megakadályozására a meredekebb részeken hosszanti faküszöböket is beépítettek.

Kép

A tavaly ősszel kezdődött, majd a TOP-os források felhasználásának határidejére, vagyis tavaly decemberre elkészült fejlesztések eredményéről a szakember elmondta: értelemszerűen gépjárművel nem lehet majd használni ezt az utat – kifejezetten gyalogos túraútvonalként működik, így még a kerékpárosoknak is kihívást jelent a mély mulcsban a közlekedés.

Mint megtudtuk: ugyancsak ezt a technikát alkalmazták a cég munkatársai a Hejő-parknál is. Az ottanival együtt összesen már több mint egy kilométeren épült mulcsos sétány Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?