Ugrás a tartalomra

A vasárnapi termelői nap a húsvét körül forog majd

Létrehozva
Készüljünk együtt a húsvétra! felkiáltással kézműves-foglalkozással is vár minden érdeklődőt a Miskolci Termelői Nap az Erzsébet téren március 17-én, vasárnap reggel 9 és délután 1 óra között. 
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: BL

A temérdek kézműves termék és a minőségi bioélelmiszerek mellett délelőtt 10 órától 12 óráig számos program várja majd a család apraját és nagyját a térre, ahol húsvéti kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.