Ugrás a tartalomra

A rend érdekében: megerősített belvárosi járőrözések

Létrehozva
Fokozta jelenlétét a rendészet Miskolc belvárosában. Szopkó Tibor alpolgármester szerint jó az irány.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Megerősített szolgálatot látnak el a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MiÖR) munkatársai március közepe óta a belvárosban. Gyakorlatilag megduplázódott a területen járőrőző rendészek száma. Szopkó Tibor alpolgármester azzal magyarázta a döntést, hogy az utóbbi időben több panasz érkezett főutcai szolgáltatóktól. Azonnali megoldást szeretett volna találni a városvezetés.

– Sűrűbben járőröznek a rendészek Miskolc belvárosában. Ebben egy erős szakmai gárdára támaszkodhatunk. Fókuszálva a belvárosra, úgy döntöttünk, hogy további forrásokat a rend fenntartásához. Az állam ugyanis sajnos nem tudja megfelelő módon fenntartani a közrendet – vélekedett.

Kép

A városvezetés mintegy 800 millió forintot fordít a MiÖR támogatására, sőt: további többletforrásokat juttatnak a főutcai rend fenntartására.

– Az elmúlt hetek statisztikái jó képet mutatnak. Több üzlettulajdonos, aki korábban panaszkodott, most jelzi: jó az irány, fenn kell tartani a jövőben is – hangoztatta Szopkó Tibor.

A tapasztalatok szerint a legtöbb probléma a közterületen történő alkoholfogyasztással és hajléktalanok erőszakos viselkedésével van. Balla Béla, a rendészet járőrszolgálati koordinátora érdeklődésünkre elmondta, a megszokott járőrszámot megemelték, és egész nap vigyázzák a rendet a Városház tér és az Ady-híd között. A parkokat is ellenőrzik. Megtudtuk, hogy hétvégente szintén megerősített szolgálatot látnak el. Ilyenkor főleg közterületi alkoholfogyasztással, csendháborítással, szemeteléssel találkoznak.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.