Ugrás a tartalomra

Iráni drón- és rakétatámadás - Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette

Létrehozva
Álljon le minden olyan cselekvés, amely az erőszakhullámot táplálja, és ami azzal a veszéllyel jár, hogy a Közel-Keletet még nagyobb háborús konfliktus felé sodorja - hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Kép
Ferenc pápa a Vatikánban 2024.04.14-én. Fotó: Reuters

Ferenc pápa kijelentette, hogy imával, aggodalommal és fájdalommal követi az utóbbi órákban érkező híreket az izraeli helyzet súlyosbodásáról az Irán részéről indított beavatkozást követően. Mint mondta: a szívekhez szóló felhívást tesz az erőszak leállításáért.

"Senkinek sem szabad mások létezését fenyegetnie. Az összes nemzet inkább a béke oldalán sorakozzon fel, és segítsenek izraelieknek és palesztinoknak, hogy két államban éljenek, egymás mellett, biztonságban. Ez a mély és törvényes vágyuk, és joguk! Két szomszédos állam" - hangsúlyozta Ferenc pápa.

Minél előbbi tűzszünetet szorgalmazott a Gázai övezetben, valamint határozottságot a tárgyalások megkezdéséhez. A pápa a "humanitárius katasztrófahelyzetbe zuhant" lakosság megsegítését, és a hónapokkal ezelőtt elrabolt túszok szabadon bocsátását sürgette.

"Mennyi szenvedés! Imádkozzunk a békéért. Elég a háborúból, elég a támadásokból, elég az erőszakból! Mondjunk igent a párbeszédre és a békére!" - mondta Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédében.
Emlékeztetett, hogy május 25-én és 26-án a Vatikánban megtartják a gyermekek világnapját. Megjegyezte, imádkozni kell a háborúk miatt szenvedő oly sok gyermekért Ukrajnában, a palesztin területeken, Izraelben, Mianmarban és a világ más részein.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.