Ugrás a tartalomra

Idén is keresik Miskolc borát

Létrehozva
A „Miskolc Város Bora 2024” címet elnyert termelők jutalma a cím használatán túl, egy-egy díszes diploma és serleg, valamint nevük és boruk felkerül a Városházán őrzött Miskolc Város Bora serlegére is.
Kép
Évről évre keresik MIskolc borát. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Ebben az évben május 16-án rendezi meg a Miskolc Város Bora elenevezésű borversenyt az Avasi Bortanyán a miskolci önkormányzat, a Miskolczi Borbarátok Társasága közreműködésével, a térségben működő hegyközségi tanácsok és a városban tevékenykedő civil boros szervezetek támogatásával - írja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A verseny fővédnöke Veres Pál, Miskolc polgármestere lesz. 
 
A borversenyre a Bükki, Egri és a Tokaj-Hegyaljai Borvidékről származó borokkal lehet nevezni. Az egyéni bortermelők és bortermelő vállalkozások mintákat adhatnak be a versenyre maguk, vagy meghatalmazottjuk által.

A nevezési feltételek között a hivatal közleménye megemlíti, hogy a verseny résztvevője vállalja, hogy a „Miskolc Város Bora 2024” cím elnyerése esetén a nyertes bort az alább felsorolt mennyiségben és eladási áron, palackos kiszerelésben, a rendező által biztosított egyedi címkével ellátva Miskolc Város Önkormányzata rendelkezésére bocsátja, ha arra az Önkormányzat igényt tart.

Vállalja továbbá azt is, hogy a „Miskolc Város Bora 2024” cím elnyerése esetén az Önkormányzat részére biztosítandó kereten kívül rendelkezni fog további tartalékkal, melyre a versenyt követő várható nagy érdeklődés miatt van szükség. Javasoljuk, hogy a miskolciak és a városba érkező vendégek várható igényére tekintettel kereskedelmi forgalomban is elérhető legyen a díjnyertes bor.

- Fehérbor esetén körülbelül 500 darab palack mennyiségben a borászat hivatalos termelői árlistája alapján, de maximum bruttó 3000.-Ft/0,75 literes palack eladási áron.
- Vörösbor esetén körülbelül 500 darab palack mennyiségben a borászat hivatalos termelői árlistája alapján, de maximum bruttó 4000.-Ft/0,75 literes palack eladási áron.
- Édes borkülönlegesség esetén körülbelül 300 darab palack mennyiségben a borászat hivatalos termelői árlistája alapján, de maximum bruttó 6000.-Ft /0,3-0,5 literes palack eladási áron.

A verseny résztvevői mintánként két palackot adnak le a borátvétel során, eredeti 0,5 l-es, vagy 0,75 l-es kiszerelésben, azonosításra alkalmas címkével ellátva, mely tartalmazza a bor fajtájának megnevezését, a bor kategóriáját (száraz, félszáraz, félédes, édes), évjáratát, termőhelyét, a termelő nevét és címét.

A „Miskolc Város Bora 2024” címet fehérbor, vörösbor, illetve borkülönlegesség kategóriában ítélheti oda a bíráló bizottság, amennyiben talál az adott kategóriában a cím viselésére méltó bort. A borverseny rendezője (az oklevél mellett) a palackon szereplő, rendező által biztosított egyedi címke, vagy éremcímke használatát engedélyezi a címet elnyert bor hivatalosan igazolt mennyiségére.

A „Miskolc Város Bora 2024” címet elnyert termelők jutalma a cím használatán túl, egy-egy díszes diploma és serleg, valamint nevük és boruk felkerül a Városházán őrzött Miskolc Város Bora serlegére is. A nyertes borok termelői az elnyert címet megjelenítő egyedi címkét, vagy éremcímkét mindaddig feltüntethetik a nyertes bort tartalmazó palackjaikon, amíg az adott bortétel el nem fogy.

A borminták az Avasi Bortanyán (3530 Miskolc, Nagy-Avas, Csáti sor 377.) veszik át a szervezők május 13-14-15-én, délelőtt 11 és délután 4 óra között. 

A borminták leadásával kapcsolatosan a szervezők a verseny résztvevőit arra kérik, hogy a leadott tételekhez a forgalomba hozatali engedély másolatát, illetve a nevezési lapot csatolni szíveskedjenek.

A díjakat az Avasi Borangoláson adják át, 2024. május 16-án este hat órakor a Bortanya Dísztermében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.