Ugrás a tartalomra

A felújítás után szinte egyből jött az elismerés

Létrehozva
Családbarát kórházi osztály címet kapott a GYEK Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztálya.
Kép
Pillanatkép a a Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály életéből /Fotó: bazmkorhaz.hu

A címet a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány idei pályázatán nyerték el. Az alapítvány megfogalmazott célja, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyerekek, és a gyermekvállalás ne terhet és gondot jelentsen, hanem áldás és boldogság legyen. Úgy tűnik, ezzel a törekvéssel összhangban végzi a munkáját a miskolci intézmény osztálya is.

A GYEK-nek (felnőtt nevén: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja) egyébként tavaly kezdődött meg a teljes körű átalakítása. Körülbelül három milliárd forintból újítják fel és bővítetik az épületet. A munka keretében megújult a Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály fekvőbeteg részlege, illetve a műtőrészleg is. Ez pedig – a modernebb környezet mellett – szakmai elismerést is hozott magával.

Kép
Az osztályt vezető főorvos, dr. Papp János György (középen) vette át az elismerést  /Fotó: bazmkorhaz.hu

Az elismerést miskolci részről dr. Papp János György, osztályvezető főorvos vette át a Magyar Kórházszövetség Kongresszusán, ahol összesen 18 osztály nyert Családbarát Kórházi Osztály címet az ország különböző kórházaiból.

A főorvos portálunknak elmondta, az elismerés nem csupán az ellátás minőségét jellemzi: csak azoknak az osztályoknak ítélik meg a címet, amelyeken a dolgozók is megfelelő munkakörülmények között tölthetik a napjaikat. Dr. Papp János György azt is elmondta, milyen elvárásokat határoz meg a szakterület egy gyermekgyógyászattal foglalkozó osztállyal szemben.

- Nemrégiben kezembe került egy kiadvány, ami a működési irányelveket foglalta össze. Örömmel állapítottam meg, hogy nálunk minden pont megvalósult.

A tízpontos listán szerepelt például, hogy a gyermeket csak akkor utalják kórházba, ha kezelése otthon, vagy egynapos ellátáson belül nem megvalósítható, de az is, hogy a gyermeknek joga van a játékhoz, a kiakapcsolódáshoz és a tanuláshoz, kortársaikkal kezeljék egy kórteremben őket, és a szülőkkel egyetemben joguk van az érthető tájékoztatáshoz az állapotukkal kapcsolatban.

Az osztály a felújítás során számos logisztikai nehézséggel küzdött meg, de a főorvos szerint ez mind kellemes teher volt, hiszen országos szinten felsőkategóriás környezetet teremtett a gyógyításhoz a beruházás.

A főorvos szerint az osztály munkáját méltatja az is, hogy a szülők jó része támogatja őket, hol adománnyal, hol az adó egy százalék felajánlásával.

Dr. Papp János György ezután ismertette az osztály életére vonatkozó fontosabb számokat.

- A tavalyi év során körülbelül 4000 fekvőbeteget láttunk el, nagyjából 2600 műtétet végeztünk, és 24-26 ezer járóbeteg fordult meg a szakrendelésünkön – foglalta össze a főorvos.

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.