Ugrás a tartalomra

Bányász koncerttel avatták föl a perecesi vájáriskola megújult épületét

Létrehozva
Élettel töltötték meg az egykori Debreczeni Márton Szakképző Iskola auláját, ahol új közösségi tér született.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A 113 éves Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar adott koncertet péntek délután a Debreczeni Márton Szakképző Iskola régi épületének aulájában, a közösségi tér ünnepélyes átadásával egybekötve. Vezényelt: Kulcsár József. Konferált Radnai Erika előadóművész, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti főtitkára. Tóth Lőrinc Ágoston, a Lévay József Református Gimnázium 11. c osztályos tanulója Csorba Piroska „Miskolci limerikek” című versét szavalta el. Társastánccal a Ködmön Formációs Táncegyüttes közreműködött. A rendezvényt Madácsi Ágnes kulturális menedzser szervezte.

A bányász kultúra érték

Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője kérte a hallgatóságot, hogy nézzék el neki, amiért nem tartja be köszöntőjében az íratlan szabályokat. Azaz nem a kultúra fontosságáról, vagy a hagyományok ápolásáról, őrzéséről szólt. 

Kép
Bazin Levente önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Fotók: Osztie Tibor

„Valójában hálával tartozom valamennyiüknek, akik eljöttek! És azoknak is, akik egészségi állapotuk miatt már nem tudtak eljönni, de ápolták, őrizték és továbbadták a hagyományaikat. Magam is ezért vagyok ma itt, hogy a tradíciókat tovább tudjam éltetni. Ez a bányász kultúra az, amit örököltünk apáinktól, nagyapáinktól, dédapáinktól. Ők a bányában megtanulták, hogy mit jelent a bajtársiasság, a szolidaritás és mások segítése. A bányász kultúra az, ami megkülönböztet bennünket bármelyik más városrésztől, vagy várostól az országban. Éppen ezért ez Pereces különleges és sokat ad Miskolc számára” – mondta a képviselő. 

Teljesen megújult

Ezt követően elárulta, hogy azért nem vágnak szalagot az átadáson, mert az iskola épületének felújítását a továbbiakban még folytatni szeretnék a tornateremmel, amit szintén közösségi térnek szánnak. 

Kép
Az épület hűen őrzi a bányász múlt emlékét

„Tíz évvel ezelőtt, miután bezárt ez az intézmény, mindent elvittek belőle, ami mozdítható volt és innen jutottunk el ide. Új elektromos hálózatot, szennyvízrendszert, vízvezeték-hálózatot és tetőrészeket kapott az iskola, valamint eltakarítottuk a gazos részt körülötte. Valóban nagy dolog, hogy ma itt ülhetünk! Külön köszönöm jegyző úrnak, hogy ezt a régi, szép épületet meg tudtuk menteni és az aulája közösségi tér és rendezvények helyszíne lehet” – osztotta meg. 

Irattár és rendezvényhelyszín

„Az elmúlt évben a miskolci polgármesteri hivatal vette birtokba ezt az épületet. Több mint hetven éve még síneket kellett építeni ahhoz, hogy ide, a dombtetőre fel tudják vontatni az építőanyagot ehhez az épülethez. A vizet pedig külön medencében tárolták. Aztán 1954-ben nyitották meg az iskolát” – foglalta össze beszédében Ignácz Dávid házigazda, Miskolc jegyzője. 

Kép
Ignácz Dávid jegyző házigazdaként szólt a hallgatósághoz

„1965-től a vájár képzés mellett más képzések is elindultak, és 1971-ben már hölgy tanulók is jelentkezhettek ide. 1991-től vette föl a Debreczeni Márton nevet az iskola. 2000-től pedig már mezőgazdasági képzések is folytak. 2014-ben pedig bezárták az iskolát. Aztán 2023-ban az addig bérelt helyszínen működő polgármesteri hivatal irattára költözött ide, mint saját ingatlanába, Bazin Levente képviselő ötletére. Most 6-7 kilométernyi papír van az első emeleten. Az épületszárnyak jelenleg raktárként funkcionálnak. Kulturális intézményeknek, óvodáknak és konyháknak az eszközeit tartjuk ott” – sorolta. 

Kép
A Ködmön Formációs Táncegyüttes produkciója

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.