Ugrás a tartalomra

Pakusza Zoltán: hozzák nyilvánosságra a képviselői keretek elköltését

Létrehozva
A Mi Hazánk miskolci alapszervezete szeretné, ha minden lakos értesülhetne róla, hogy milyen beruházás, mennyiért, kinek a kivitelezésében valósult meg a körzetében.

A Mi Hazánk miskolci alapszervezete azt kezdeményezi, hogy minden képviselő hozza nyilvánosságra, mire költötte a képviselői fejlesztési alapot.

- Én 2014-19 között élen jártam ebben, hiszen minden évben szórólapon minden háztartásba eljuttattam, hogy mire költöttem a közpénzt. Így minden lakos értesülhetett róla, hogy milyen beruházás, mennyiért, kinek a kivitelezésében valósult meg - fogalmazott a témában tartott keddi sajtótájékoztatón Pakusza Zoltán, a Mi Hazánkpolgármesterjelöltje és önkormányzati képviselője, aki szerint nem elég beszélni a korrupció megszüntetéséről, az átláthatóságról.

- Miskolcon a területileg megválasztott képviselők rendelkeznek képviselői fejlesztési alappal, így a ciklus végén arra kérem őket, hozzák nyilvánosságra annak elköltését, hiszen több tíz millió forintról beszélünk képviselőnként az elmúlt öt év vonatkozásában. Most megmutathatják, hogy valóban fontos-e számukra az átláthatóság - mondta Pakusza Zoltán.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.