Ugrás a tartalomra

Debreceni hallgatók szépítik a történelmi Avast

Létrehozva
Az építésznek tanuló fiatalok három installációt készítenek el, melynek az avasi sétányokat felkeresők használhatnak majd.
Kép
Fotók: Mocsári László


Több, mint tizenöt diák és négy tanár érkezett a napokban Miskolcra a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról. Az építész- és építőmérnöknek tanuló hallgatók egyhetes építő táborban vesznek részt, ahol tanáraikkal három installációt készítenek majd el Miskolc számára. Az alkotásikat a Mélyvölgy területén helyezik majd el, amelyeket később a Mélyvölgy területén láthatnak.

Kép
Keller Ferenc


Keller Ferenc, YBL és Pro Architectura-díjas építész a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának elmondta, az installációkat kifejezetten a történelmi Avas látogatóinak szánják. 



– Azt láttuk, hogy itt platókra van szükség, olyan terültekre, ahol egy pillanatra meg tud állni az ember, Borangolások idején például meg tudnak pihenni, le tudják tenni a poharaikat és szusszannak egyet. Három olyan helyszínt találtunk előzetesen, ahol ezeket a fából készült installációkat el tudjuk készíteni, ezeken dolgozunk hétfőtől – mondta. 

Kép
Kulcsár Kevin


A Debreceni Egyetem építész hallgatói a nyári tábor kezdete előtt két szemeszter alatt is terveztek, dolgoztak az installációkon, amelyeket a táborban egy hét alatt készítenek el. Egyikük Kulcsár Kevin építész hallgató, aki a gyakorlati tudás megszerzésének lehetősége nagyszerű lehetőségnek nevezte a tábort.

– Azt hiszem egyik  elméleti képzéssel sem vethető össze az, hogy valamit, amit mi álmodunk meg, mi tervezzük meg, azt nyáron mi készítjük el, tehát kvázi ezzel a munkával a saját kezünket koszoljuk össze – tette hozzá.  

Kép
Az egyik installáció makettje


A tanárok és a hallgatók elmondták, terveik szerint szombatra készülnek el a művek, amelyeket bárki megtekinthet majd az Avason sétálva. 

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.