Ugrás a tartalomra

Igyekeznek könnyebbé tenni a munkavégzést a legnagyobb kánikulában

Létrehozva
Az autóbusz- és villamoskocsi vezetők a hőségben a hosszú nadrág és ing helyett bermudanadrágot és teniszinget viselhetnek. Az utasok pedig fogyaszthatnak vizet a járművön, de csak visszazárható palackból.
Kép
Fotók: Mocsári László

A kánikula mindenkit megviselhet, az utasokat éppúgy, mint a járművezetőket. Az MVK Zrt. járművein odafigyelnek arra, hogy mind járművezető, mind pedig az utas komfortosabban érezze magát. 

- A járművezetők esetében engedélyezzük a könnyített formaruha viseletet, ami azt jelenti, hogy ing helyett teniszpólót, hosszú nadrág helyett térdnadrágot (bermudát) viselhetek a kollégák – mondta Gadnai-Bodnár Éva operatív igazgató. A járművek vezetőfülkéje légkondicionált, ami nagy segítség a kánikulában, valamint minden végállomáson biztosítjuk a vízvételi lehetőséget a személyzet részére – emelte ki. 

A jegyellenőrök vannak inkább fokozottan kitéve az időjárási viszontagságoknak, így a hőségben többször tarthatnak pihenőidőt, bemehetnek hűsölni a végállomásra. 

Kép

A központi telephelyen a dolgozóknak vizet, szódavizet biztosítanak a munkavégzés ideje alatt. Azokban a munkakörökben, ahol munkaszervezésileg ez megoldható, ott engedélyezett, hogy a törzsidőtől hamarabb érkezzenek dolgozni, amikor még hűvösebb van, így korábban is mehetnek haza – hangoztatta az operatív igazgató. 

- Az autóbuszok esetében elsősorban a klímával rendelkező járműveket helyezzük forgalomba az utazóközönség számára, azonban a zavartalan forgalom biztosításához néhány olyan járművet is forgalomba kell állítani, melyek nem rendelkeznek klímával. 

Kép

Az utasok természetesen fogyaszthatnak vizet is a járművön, viszont az a kérés, hogy olyan palackból tegyék, amelyet vissza tudnak zárni – hívta fel a figyelmet Gadnai - Bodnár Éva. 

- A Skoda villamosokban ilyen nagy melegben is komfortos hőmérsékletet tudunk biztosítani a járművezető és az utasok számára egyaránt, hiszen a vezetőfülke és az utastér is klimatizált – hangsúlyozta Mándy Gábor, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. villamosforgalmi és fenntartási üzemvezetője. 

Kép

A formaruhát a kánikulára tekintettel lecserélhetik könnyített öltözékre a járművezetők, amelyet a legtöbben ki is használnak, de néhányan ilyenkor is a megszokott öltözetben és nyakkendőben vezetnek – tudatta. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.