Ugrás a tartalomra

Díjköteles lesz a várakozás a József Attila utcai felüljáró alatti területen az autóknak

Létrehozva
Az említett rész a sárga zónába tartozik majd.

Augusztus 1-jétől a József Attila utcai felüljáró alatti terület (József Attila utca 9. - Gömöri pályaudvar -József Attila utca 10. szám által határolt terület) válik díjköteles parkolóvá. Az új fizető parkoló

a sárga zónába fog tartozni, és óránként 260 forintot kell fizetnie annak, aki az adott helyen szeretne várakozni gépjárművével.

- írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

A cég kiemeli: a parkolóbérletek megvásárlásához nem szükséges személyesen megjelenni a Városgazda ügyfélszolgálatán, mert azok online felületen, előzetes regisztrációt követően - gyorsabban és könnyebben - is megválthatók a ITT.  De beszerezhető személyesen is a parkolóbérlet a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási ügyfélszolgálatán (Széchenyi I. utca 20., a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben).

Parkolási ügyfélszolgálat:

hétfő, kedd, csütörtök 8:00 - 16:00
szerda 8:00 - 18:00
péntek 8:00 - 12:00
 

Címlapképünk illusztráció egy már meglévő parkolóautómatáról

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.