Ugrás a tartalomra

Ütközőkapukat telepítenek a harsányi felüljárónál

Létrehozva
Az ütközőkapuk építése a harsányi felüljárónál múlt héten kezdődött. A kétoldali szerkezet azt akadályozza majd meg, hogy egy újabb balesetnél a hídban kár keletkezzen.  
Kép
Fotó: Mocsári László

Ahogy ismert, egész nyáron a felüljáró újjáépítésén dolgoztak a szakemberek, miután egy munkagép korábban alaposan letarolta azt. A balesetben megrongálódott vasbeton tartógerendákat is ki kellett cserélni. A felüljáró helyreállítása több mint 500 millió forintba került.

Egy hónapja aztán a projektet a kivitelező cég készre jelentette. Mint megtudtuk, a mostani munkálatok nem a helyreállításhoz tartoznak, ezért külön forrást kellett rá igényelni. Az ütközőkapuk kivitelezése 257 millió forintba kerül. A több méteres gödröket már kiásták, sőt, kiöntötték egy réteg betonnal. Oda állítják majd be az ütközőkapu oszlopait.

Kép

Csütörtök délelőtti ottjártunkkor a Magyar Közút Nonprofit Zrt. B.-A.-Z. Vármegyei igazgatója elmondta: jelenleg a kapuk alaptestének a földmunkája folyik – hamarosan elkezdődik majd a betonozás is, és ezután kerülhet sor az acélszerkezetek felállítására.

– Ez a harmadik nagyobb baleset volt itt. Úgy látjuk, hogy ezzel a szerkezettel meg lehet majd akadályozni egy későbbi, hasonló jellegű balesetet. Olyan erős szerkezet fog megvalósulni, ami megakadályozza majd, hogy a járművek, ha véletlenül nekiütköznek, akkor már a hídban ne tegyenek kárt – húzta alá a Miskolc Televíziónak Peiker Tamás.

Kép

A munkák összesen hatvan napot vesznek majd igénybe. A szakember hangsúlyozta: az építkezés alatt minimális forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok. Egy-egy sávot zárnak le, valamint az ütközőkapu tetejének éjszakai beemelésekor lesz teljesen lezárva a felüljáró alatti útszakasz.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?