Ugrás a tartalomra

Bontják a Grizzly korábbi épületét

Létrehozva
A Szent István téri komplexumot 1986-ban adták át, vendéglátóegység már a kezdetekben is üzemelt itt.
Preview Image
Bontják a Grizzlyt - Mocsári László képgaláriája

Megkezdődött szerdán az egykori Spaten Sörbárnak és Grizzly Music Pubnak korábban helyet adó Szent István téri épület bontása. Ahogyan arról többször beszámoltunk (legutóbb éppen az elmúlt héten), a területen épül meg az Avalon új belvárosi társasháza, a Number 1 Residence.

Az építkezés kezdetéről és arról, hogy pontosan milyen lesz az új létesítmény, már többször írtunk, ebben az írásunkban a kultikus vendéglátóhelytől búcsúzunk. A Spaten Sörbár 1986. március 16-án készült el. A megnyitóról néhány napja több kép került fel a miskolci vonatkozású csoportokba, így például a Miskolc a Múltban oldalra is. A felvételek alatti hozzászólásokból kiderült például az is, hogy a megnyitó délután négy órakor kezdődött, az első sört pedig öt után csapolták. Más arra is emlékeztetett, hogy az első ötszáz liter sört ingyen csapolták a vendégeknek.

 

A Miskolc Városi Televízió korabeli anyagából (a bekezdés alatt, nagyjából a tizenötödik másodperctől beszélnek az épületről) pedig az tudható meg, hogy a vendéglátóhely a Városház tér 14. számú épülettömb rehabilitációjának köszönhette létét. Amint az összeállításból kiderült, a legtöbb belvárosi épületnél csak festésre és állagmegóvásra futotta, itt viszont ennél több történt: a renoválás mellett a főutcai épület mögött üzlet, és az említett sörbár is megépült és üzemelt évtizedeken át. A fürdő bontása és a terület tulajdonosváltása, valamint a fejlesztési tervek miatt az épület sorsa bizonytalanná vált.

Arról szintén írtunk, hogy a Grizzly 2022-ben elköltözött a faházból, ami azóta üresen állt, egészen mostanáig, amikor átadja helyét a rövidesen épülő új társasháznak. A kavicsos parkoló még november 10-éig, azaz vasárnapig használható.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.