Ugrás a tartalomra

Csodás november – derült, napos idő várható

Létrehozva
A depressziónak nyom sincs.

Napközben a pára, köd feloszlását követően az ország nyugati felén fátyolfelhők szűrhetik olykor a napsütést, míg keletebbre jellemzően derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. Késő estére -2 és +7 fok közé hűl le a levegő – írja szerda reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Jó hír az arra érzékenyek számára, hogy fronthatással nem kell számolni ma.

A szárazabb, illetve enyhébb időszakokban helyenként még visszakerülhetnek a levegőbe a szezon folyamán korábban kiszóródott és kiülepedett pollenszemek, melynek hatására a parlagfű pollenkoncentrációja akár még november elején is esetenként elérheti a közepes szintet. A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint november közepétől azonban várhatóan mindenhol legfeljebb alacsony koncentrációban lesz jelen a parlagfű virágpora – mutat rá a hazipatika.com.

 

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?