Ugrás a tartalomra

Donald Trump bejelentette győzelmét

Létrehozva
Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban a támogatói előtt tartott beszédében bejelentette, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.

„Minden nap küzdeni fogok Önökért. Minden leheletemmel” – ígérte Trump, hangsúlyozva, hogy újabb aranykor köszönt Amerikára. Trumpot a színpadon állva felesége, Melania Trump, gyermekei, valamint vezető politikusai, köztük a kampány legfőbb tanácsadói, Susie Wiles és Chris LaCivita vették körül.

„Visszaszereztük a szenátus feletti irányítást. És úgy tűnik, a képviselőházban is vezetést szerzünk” – jósolta, kiemelve, hogy olyan politikai győzelem született, amelyet korábban senki sem látott.

Beszédében megfogadta, hogy addig nem pihen, amíg „erős, biztonságos és virágzó Amerikát” nem teremt. Háláját fejezte ki az amerikai népnek, családjának, az alelnökjelöltjének, és választási győzelmén dolgozó stábjának is.

J. D. Vance alelnökjelölt az amerikai történelem legnagyobb politikai visszatérésének nevezte Trump győzelmét, és hozzáfűzte, hogy ezt gazdasági fellendülés fogja követni.

„Úgy tűnik, jó választás volt” – mondta Vance-ről Trump, ahogy visszavette a szót.

A beszédben a republikánus párti jelölt megemlékezett Elon Muskhoz fűződő jó viszonyáról „egy új csillagnak” és „az egyik legfontosabb embernek” nevezte, hosszasan méltatta a Musk SpaceX űrvállalatának látványos eredményeit, és felidézte, hogy a Helen hurrikán pusztítása után a milliárdos techmogul Starlink műholdrendszerével sikerült megoldani a kapcsolattartást. „Életeket mentett” – méltatta Muskot, hozzáfűzve, hogy meg kell becsülni a zseniket, mert kevés van belőlük.

Leendő kormányára utalva Trump azt mondta, hogy a választáson független elnökjelöltként indult, Robert F. Kennedy Jr. segíthetne abban, hogy „Amerika újra egészséges legyen”.

Trump „a keményen dolgozó amerikaiak millióinak” azt üzente, hogy meghálálja a bizalmukat, és gyors változást ígért. „Az amerikaiak visszakapják az ellenőrzést az ország felett” – mondta.

Az előtte álló legfontosabb feladatok között emelte ki az adósságok rendezését, az adók csökkentését, a határok biztosítását és a háborúk megállítását is.

„Rendbe fogjuk hozni a határainkat. Mindent rendbe fogunk hozni az országunkkal kapcsolatban” – mondta.

„Én nem fogok háborúkat indítani. Meg fogom állítani a háborúkat” – hangsúlyozta.

A választási küzdelemben megosztott országra utalva kijelentette: „Ideje magunk mögött hagyni a megosztottságot. A siker egyesíteni tud minket”.

„Nem okozok csalódást. Amerika jövője nagyobb, jobb, merészebb, gazdagabb, biztonságosabb és erősebb lesz, mint valaha” – zárta győzelmi beszédét Donald Trump.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.