Ugrás a tartalomra

A Népkertben értékelték a nagytakarítást

Létrehozva
A háromhetes akció eddigi mérlege: másfél millió négyzetméternyi levágott fű, hatszázharminc eltávolított falfirka és huszonháromezer elültetett virág.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Köztudomású, hogy három hete Tóth-Szántai József polgármester bejelentette az egészen november közepéig tartó nagytakarítási programot. Az akció akkor a Szinva teraszon kezdődött, de azóta a város számos frekventált közterületét is elérték már a Városgazda munkatársai, melyről többek közt ITT és ITT is számoltunk be.

Hovatovább, minap megírtuk: kedden Miskolctapolcán dolgoztak a cég munkatársai, míg szerdán a hejőcsabai háziorvosi rendelő előtti téren tették rendbe a növényzetet, vágták le a füvet, takarították fel a kőburkolatot és a járdát, illetve ültettek virágot. De Hejőcsaba több utcáját is bevonták az október közepén indult, átfogó programba. Csütörtök reggel már az Avas lábánál tűntek fel a város üzemeltetésével, működtetésével és tisztán tartásával megbízott önkormányzati cég platós autói.

Kép

Pénteken a mintegy ötvenezer négyzetméteres Népkerten volt a sor: a park teljes egészét, így az Országzászló-emlékhelyet, a Generali Aréna előtti teret és a környékbeli buszmegállókat is kezelésbe vették a Városgazda munkatársai. A helyszínen az érintett körzet önkormányzati képviselője, Kavecsánszki Erzsébet hangsúlyozta: a rendbetétellel nem csupán a helyben lakók, de a kikapcsolódni és sportolni vágyó miskolciak életén is könnyítenek.

Kép
Kavecsánszki Erzsébet és Hollósy András

Hollósy András ottjártunkkor rekordszámokról beszélt. Miskolc alpolgármestere elmondta, ilyen rövid idő alatt ennyi emberrel és munkagéppel még soha nem dolgoztak a városban. Mint azt tőle megtudtuk: a három hét alatt a levágott fű esetében átlépték a másfél millió négyzetmétert; több mint hatszázharminc graffitit és falfirkát távolítottak el; huszonháromezer virágot ültettek el szerte a településen; sőt, bevetettek olyan munkagépeket, melyek 1:12 arányában tömörítik az avart a takarítás során.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Így fest az őszi nagytakarítás utolsó hetének tervezett programja:

november 11., hétfő
Megyei kórház – Katowice (1. vk. Klinga Dániel)
Helyszín: Szentpéteri kapunál az út mindkét oldala a vármegyei kórház előtt, a két buszmegálló, a Miskolci József Attila Könyvtár környéke, a Kórháztól a Szentpéteri kapu út mindkét oldala a Leventevezér utcáig, Romek Strzalkowski tér

november 12., kedd
Martin-kertváros, Szirma (02. vk. Czinkné Sztán Anikó, 3. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Martin-kertváros Központ és környezete (a Kisfaludy Károly utca Franklin Benjámin utca kereszteződése), Szirma (a Miskolci utca és Mohostó utca kereszteződése és környezete)

november 12-13., kedd-szerda
Görömböly (4. vk. Berencsy Sándor Máté)
Helyszín: Görömbölyi Művelődési ház és környéke, Szolártsik tér

november 13., szerda
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín: Perecesi buszmegállók és környéke, a városrész frekventált része

november 13-14., szerda-csütörtök
Komlóstető (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín: Komlóstetői Általános Iskola és környéke, Ládi telep út ér környéke

november 14., csütörtök
Lillafüred (18. vk. Bodor Márk)
Helyszín: lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területe, Fazola sétány, Lillafüredi függőkert.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Fiatalok jelentkezését várják az Ars Sacra Fesztivál szavalóversenyére
MiskolcKultúraEgyház
A „Kedvesség az új bátorság” címmel rendezi meg idei versmondó versenyét, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan a miskolci Versbarátok Köre, melynek elődöntője április 25-én lesz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel: Lillafüredről, a Szeleta-barlangról és a Miskolci Állatkertről.
A vetett mag termése nem vész el
MiskolcEgyház
Gerlai Pálnak, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperesének ünnepi gondolatai.
Kirándulókkal telt meg Lillafüred a hosszú hétvégén
MiskolcSzabadidő
A tavaszi napsütés sokakat csábított a szabadba a hosszú hétvégén: Lillafüred megtelt kirándulókkal, a népszerű turisztikai célpontot nemcsak a környékbeliek, hanem az ország több pontjáról érkezők is felkeresték.