Ugrás a tartalomra

Jön „a névtelen hősök” ünnepe

Létrehozva
November 12-e a szociális munka napja, Miskolc idén is egy egész héten át ünnepli azokat a dolgozókat, akik a szociális területen végeznek segítő munkát. Az eseményekről és programokról Miskolc szociális ügyekért felelős alpolgármesterével beszélgettünk a Kilátóban.

Minden évben nagy jelentőséget kap a program, egy héten át a szociális területen dolgozók vannak a középpontban. Matiscsák Éva alpolgármester úgy fogalmazott, ők „a szeretet ügynökei”, hiszen az embereket állítják a fókuszba, ők találkoznak a krízishelyzetekben a rászorulókkal, a segítséget kérőkkel.

– Ők a névtelen hősök, akik a háttérbe húzódnak. Nagyon fontos, hogy megemlékezzünk róluk – tette hozzá.

November 12-e munkaszüneti nap a szociális területen dolgozók számára. Az ünnepnap gyakorlatilag egy egész hétté bővült. Fontos – mutatott rá az alpolgármester –, hogy a kollégák más közegben, ne csak a munkahelyen találkozzanak, és lehetőséget kapjanak arra, hogy beszélgessenek, megismerjék egymást tevékenységét, illetve egy kicsit feltöltődjenek.

A miskolci programokról Matiscsák Éva elárulta, hogy 11-én, hétfőn egy egésznapos szakmai programmal indítanak. 12-e tehát munkaszüneti nap lesz számukra, 13-án aztán a Bükkbe kirándulnak, de például egy szocio kvíz játékkal is készülnek számukra a héten. Kísérőprogramként pedig intézményeket látogatnak. 14-én, a szociális munka ünnepén a legjobbaknak díjakat adnak át, megköszönve a dolgozók munkáját, egyben arra is felhívják a figyelmet, mennyire fontosak ők a társadalom számára.

– Szeretnénk egyre több önkéntest bevonni a szociális munkába, szükség van rájuk, mert kevés a munkaerő – mutatott rá az alpolgármester.

Elmondta azt is, hogy folytatni kell az előző években megkezdett munkát, de fel kell térképezni azokat a megoldásra váró feladatokat is, amiket odafigyeléssel, kommunikációval és összefogással meg lehet oldani.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

 

Ez is érdekelhet

Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Ez már március: 15 fok fölé is benézhet a hőmérő
MiskolcBelföld
A derült időnek köszönhetően éjjel azonban enyhén még fagyhat.
DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.