Ugrás a tartalomra

Újraindulhat a népszerű otthonfelújítási program

Létrehozva
A Vidéki Otthonfelújítási Program indítását tervezi a kormány 2025 elején, most kezdődik az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A kormány Új Gazdaságpolitikai Akciótervének részeként megvalósuló Vidéki Otthonfelújítási Program a nagy sikerű otthonfelújítási program folytatásának tekinthető támogatás, amely a népszerű falusi csok-kal együtt újabb fontos segítség a vidéken élő gyermekes családok számára – közölték.

A 2021-2022-ben futott korábbi programban a kormány 370 ezer családnak nyújtott segítséget saját otthona felújításához, 770 milliárd forint összegben.

A társadalmi egyeztetésre bocsátandó tervezet értelmében 2025. január 1-jétől élhetnek a Vidéki Otthonfelújítási Programra nyújtotta lehetőséggel az ötezer fő alatti településeken élő gyermekes családok, amely a magyar települések több mint 90 százalékát jelenti. A program közel 2900 településen lesz elérhető, és akár 400 ezer családnak teszi lehetővé lakáskörülményeik széleskörű javítását, és fejlesztését.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb hárommillió forint, a kormány a munkadíj és az anyagköltség 50 százalékát támogatja a felújítási munkálatok széles körénél.

A támogatási kérelmeket, valamint a hozzá csatolt vállalkozási szerződéseket és számlákat a Magyar Államkincstárnál elektronikusan vagy személyesen, illetve postai úton lehet majd benyújtani 2025. január 1. és 2026. június 30. között, de fontos, hogy csak a jövő évtől elkezdett, illetve kiszámlázott felújítások vehetők figyelembe.

A kiadások megelőlegezésére a korábbiakhoz hasonlóan most is elérhető lesz a bankoknál egy legfeljebb 6 millió forintos kedvezményes hitelkonstrukció, amelyre az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt, így az igénylőknek csak az e feletti kamatot kell megfizetniük. Korábban nem a kamattámogatás volt 3 százalékpontos, hanem maga az ügyfél által fizetett kamat volt 3 százalék.

(Infostart.hu)

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.