Ugrás a tartalomra

Új ügyvezető a MIHŐ Kft. élén

Létrehozva
Változás történt a Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő MIHŐ Kft-nél.

Korózs András eddigi ügyvezető igazgató november 17-ig töltötte be az ügyvezetői pozíciót, november 30-ig azonban továbbra is szakmai támogatást nyújt a társaság számára - számolt be szerdán kiadott közleményében a Miskolc Holding.

Kép
Az új ügyvezető, Lugosi Dénes

Eszerint november 18-tól a MIHŐ Kft. új ügyvezetője Lugosi Dénes lett. A szakember Szolnokon a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Gazdasági szakán diplomázott közgazdászként, majd az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerzett épületgépész diplomát. Közgazdász végzettsége megszerzése óta foglalkozik szervezetek üzemeltetésével, vezetésével. Az MVM Mátra Energia Zrt. vagyon és létesítménygazdálkodási osztályát vezette. Ezt megelőzően 10 évig az egri Termál Kft. ügyvezetője volt, illetve Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának vagyongazdálkodási vezető pozícióját töltötte be.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.
A jogász válaszol: Klíma kültéri egység felszerelése
MiskolcGazdaság
Miskolci olvasó keresett meg levelében, melyben leírta, hogy a társasház közgyűlése olyan határozatot hozott idén, mely szerint a társasház falára klímát szerelni csak a közgyűlés jóváhagyásával lehet.