Ugrás a tartalomra

Háromezernél is többen futottak együtt mikulássapkában

Létrehozva
Rekordszámú résztvevőt hozott a belvárosban megrendezett Rotary Mikulásfutás csütörtökön.

Preview Image
Rotary Mikulásfutás – Osztie Tibor képgalériája

Több, mint háromezer futó öltözött mikulássapkába a Szent István téren csütörtökön. A 14. Mercedes Rotary Mikulásfutással a szervezők célja a hagyományoknak megfelelően az volt, hogy a sportolási lehetőséget összekössék a jótékonysággal.

Az indulók a Szent István térről rajtoló jótékonysági menetet most is a Városház tér – Széchenyi utca – Kazinczy utca – Hősök tere – Déryné utca – Széchenyi utca – Szent István tér útvonalon teljesítették.

A Rotary Club Miskolc szándékai szerint az egészségre és segítségnyújtásra neveli a fiatalokat a miskolci középiskoláknak és gimnáziumoknak szánt megmérettetéssel, a közel kétezer méteres táv megtételével – fejtette ki lapunk megkeresésére Kovács Attila, a rendezvény főszervezője.

Kép

A mikulássapkát a szervezők biztosították mindenkinek, A diákoknak idén is érdemes volt belekukkantaniuk azokba, aki ugyanis bilétát talált benne, az értékes egyéni nyereménnyel gazdagszik. A két kilométeres távot legelőször a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, Fekete Dávid teljesítette. Így ő lett az idei Rotary Mikulásfutás első helyezettje.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.
A jogász válaszol: Klíma kültéri egység felszerelése
MiskolcGazdaság
Miskolci olvasó keresett meg levelében, melyben leírta, hogy a társasház közgyűlése olyan határozatot hozott idén, mely szerint a társasház falára klímát szerelni csak a közgyűlés jóváhagyásával lehet.