Ugrás a tartalomra

A Vörösmarty városrészben is fellobbant a remény lángja

Létrehozva
A városrész lakói idén saját köztéri adventi koszorúval gazdagodtak, amelynek hétfőn gyújtották meg a második gyertyáját.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola előtti téren állították fel ebben az évben először a Vörösmarty városrész nagy adventi koszorúját, amelynek gyertyáit rendhagyó módon, hétfő délutánokon gyújtják meg. Érkezésünkkor már alakult a meghitt hangulat a bűvös szaxofondallamok szárnyán, forralt borral és ünnepi fényekkel, amit később a Szabó Lőrincbe járó kisdiákok műsora tett teljessé. 

Ezt követően meggyújtották a „remény gyertyáját” Matiscsák Éva Miskolc alpolgármestere, Barta Gábor és Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselők közreműködésével. Majd hallhattuk Hangóné Birtha Melinda, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztora áhítatát is: „Az Isten készen áll arra, hogy a mi reményeinket meghallgassa és betöltse, Ő reményteljes jövőt készít nekünk még a mai reménytelennek tűnő világban is” – mondta a református lelkipásztor. Magyarázatként pedig hozzáfűzte, hogy ez a reménység valójában Jézus Krisztus, aki mint Isten szeretete, karácsonykor érkezik hozzánk. 

- Első alkalommal állítottunk ide adventi koszorút a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola elé. Egy héttel ezelőtt meggyújtottuk a hit gyertyáját, most pedig a remény gyertyáját. Az iskola tanulói nagy lelkesedéssel készültek, hogy műsorukkal megörvendeztessék a környék lakóit, tanáraikat, szüleiket – nyilatkozta Barta Gábor önkormányzati képviselő a Miskolc Televíziónak. 

Kép
Forró itallal kedveskedtek a városvezetők, háttérben: Hangóné Birtha Melinda református lelkész / Fotó: Osztie Tibor

- Nagyon sokan laknak itt a Vörösmarty Mihály, illetve a Bocskai István utcák környékén bérházakban. Különösen az idősebbeknek nem volt rá lehetőségük, hogy bemenjenek a Szent István térre és ott élvezzék a legnagyobb adventi koszorúnak a gyertyagyújtásait. Ezért döntöttünk úgy Kavecsánszki Erzsébet képviselőtársammal, hogy elhozzuk nekik az ünnep fényét. Törekvésünkben Matiscsák Éva alpolgármester, valamint az iskola tanárai és diákjai is támogattak bennünket – fejtette ki. 

Hozzátette, hogy először körülbelül kétszázan voltak kíváncsiak a gyertyagyújtásra és a gyerekek maradandó élményt nyújtottak mindenkinek. A hétfő délutánt pedig azért választották, mert a Szabó Lőrinc iskola tanrendjéhez ez az időpont illeszkedik a legjobban és ez ütközik a legkevésbé a város nagy rendezvényeivel. 

December 10-én, kedden, 15.30-tól pedig a Vörösmarty téren fognak karácsonyfákat díszíteni alpolgármester asszony kezdeményezésére, mert a köztér mindhármuk körzetét érinti. Az alkalomra meghívták a környékbeli óvodákat, iskolákat és civil szervezeteket is és minden intézmény kap majd egy fát, amit feldíszíthet.  
 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.