Ugrás a tartalomra

Az önkormányzat a szenvedő állatokra is gondol adventben

Létrehozva
A miskolci önkormányzat szervezett már gyűjtést nélkülöző családoknak, gyerekeknek is, most a menhelyen élő mentett kutyáknak gyűjtöttek.
Kép
A miskolci önkormányzat a négylábú társakra is gondol karácsonykor. Fotó: Juhász Ákos

Jelentős mennyiségű adománnyal lepte meg a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány képviselőit Hollósy András Miskolc alpolgármestere hétfőn a városházán. A Polgármesteri Hivatal gyűjtést szervezett az elmúlt hetekben az alapítvány számára, hogy ezzel is támogassa a szervezet áldozatos munkáját, amely elsősorban a fogságból mentett, megkínzott, nem ritkán kutyaviadalokon használt állatok mentéséből és gondozásából áll. Az alapítvány speciálisan olyan kutyáknak nyújt tehát menedéket, amelyeket rossz körülmények közül mentettek ki, nem egyszerűen gazdátlan kóborlók. A náluk lévő kutyusok valamilyen szempontból mind áldozatok. A szervezet célja, hogy a megmentett és ellátott kutyák a rehabilitációt követően mielőbb sikeresen gazdára találjanak. 

Hollósy András hangsúlyozta, Miskolc városának fontos a karitatív- és a társadalmi szerepvállalás. 
- Igyekszünk megmutatni azt, hogy számunkra nem csak a hátrányoshelyzetű családok és gyermekek, hanem adott esetben, mint most is, a négylábú társaink is fontosak. Ez a jótékonysági gyűjtésünk most róluk szólt. A miskolci önkormányzat állat és kutyabarát, ezt igazolja az elsősorban - de nem kizárólagosan - a munkatársaink által felajánlott tekintélyes mennyiségű adomány is – ismertette. 

Kép

A gyűjtés tehát nyitott volt mindenki felé, azt több felületen meghirdették, az eredmény magáért beszél. Nagy mennyiségben érkezett be kutyatápszer, különböző plédek, törölközők és játékok. Utóbbiakra is szükség van, hiszen a kutyusoknak alomra és játékra, mozgásra is szükségük van a táplálkozás mellett. 

- Fontos számunkra az adakozás, de nem csak az adventi időszakban. Sok embernek a kutya vagy a macska az egyedüli társa, adott esetben szinte családtagok. Büszkék vagyunk az önkormányzati állatmenhelyünkre is, amely egyedülálló abban, hogy évek óta nem altattak el kutyát, nagyon sikeres a gazdásításban. Mi továbbra is elkötelezettek vagyunk a négylábú társaink jóléte és gondozása felé – szögezte le az alpolgármester.  

Kép

A Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány számára összegyűlt adományokat a szervezet két munkatársa, Pirk Dominika és Csík Zoltán vette át. Dominika elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy az önkormányzat megszervezte ezt a gyűjtést az általuk gondozott kutyák számára. Ez kiemelkedően nagy segítség a mentett állatok ellátásában. 

- Az alapítvány munkatársai önkéntesek, jelenleg hatvannégy kutyus van nálunk, helyileg az ongai telephelyünkön. Mi konkrétan az állatkínzásos esetekkel foglalkozunk, Például viadaloztatásból mentjük őket, illetve az illegális szaporítótelepekről is kerülnek hozzánk – osztotta meg Dominika. 

Kép

- Az alapítvány hét éve indult, mi ketten és több DVTK szurkoló működteti önkéntes munkával, az első menhelyünk a Vasgyárban volt, később – mivel mi is ott élünk – költözött Ongára. A terv az, hogy idővel visszatérünk Miskolcra – ezt már Csík Zoltán tette hozzá. 

Az átadó után önkormányzati dolgozók segítségével bepakolták az adományokat egy kisbuszba és indultak a finomságok, takarók és játékok a négylábúakhoz.

 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.