Ugrás a tartalomra

Nehezebb a feljutás péntektől az Avasra

Létrehozva
Nem kell persze megijedni: a forgalomterelés nem túl drasztikus, és igazából sokáig sem tart.

A MIVÍZ Kft. közösségi oldalán tájékoztatja a közlekedőket és az érintett lakosságot, hogy a Görgey Artúr u. és a Lévay József u. felől a Szabadságharc u. irányában december 27-én, pénteken reggel 8 órától aknajavítási munkálatokat végez a Szabadságharc u. elején, az egykori Belga Söröző-Étterem előtt, közvetlenül a gyalogátkelőhely után.

Mint az a bejegyzésből kiderül, a javítás ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani: a gépjárműveket a söröző épülete melletti útszakaszra terelik.

Emiatt a 28-as és a 35-ös autóbuszok ideiglenesen terelt útvonalon közlekednek. A terelés ideje alatt a Tampere városrész felé közlekedő 28-as, és az Avas kilátó végállomás irányába induló 35-ös autóbuszok a Derkovits Gyula utca megállóhely helyett a 31, 35G és 900-as autóbuszok Szabadságharc utca megállóhelyén állnak meg - mindezt már az MVK honlapján olvashatjuk.

Várhatóan december 30-án, hétfőn reggel 10 órakor adják vissza a gépjármű forgalom számára az útszakaszt.

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.