Ugrás a tartalomra

Nézze újra a Miskolc Televízió karácsonyi műsorait! - 2. rész

Létrehozva
December 24-én, 25-én, 26-én és a két ünnep között ünnepi műsorokkal jelentkezik a városi televízió.

December 25-én a Karácsonyi üdvözletben Matiscsák Évának, Miskolc alpolgármesterének a gondolatait hallhatták, az Én karácsonyomban Bachner András, a Pannergy Miskolci Vízilabda Klub sportigazgatója Csizmárné Gede Erika, a MIÓVI igazgatója, Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője és Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt arról, mit jelent nekik a karácsony, míg a Karácsonyi üzenetben Jobbágy Bertalan, a Hejőcsabai Református Templom valamint Mekis Ádám, a Belvárosi Evangélikus Templom esperese mondta el az Úr igéjét.

Műsorainkat a minap.hu médiatárában, illetve cikkünkben is megtalálja. 

Karácsonyi üdvözlet

Az én karácsonyom

Karácsonyi üzenet

 

 

 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.