Ugrás a tartalomra

Rendőrkézen a Szent Anna téri rongálók

Létrehozva
Az elkövetők korábban megrongálták a téren található pergolát és több elektromos rollert is.  

Kép
A pergola balesetveszélyessé vált, ezért le kellett bontani. Az alpolgármester azt ígéri, a károkat hamarosan helyreállítják. Fotó: Hollósy András Facebook

Elfogták a Szent Anna téri rongálókat – jelentette be szombaton Facebook oldalán Miskolc alpolgármestere. Hollósy András a minap.hu érdeklődésére felelevenítette, még december 6-án éjjel valaki vagy valakik rollerekkel, sótároló edényzet tönkretételével eltorlaszolták a Szent Anna templom bejáratát, ezzel megakadályozva a hajnali misére igyekvőknek a bejutást a főbejárat felől. Emellett pedig törtek-zúztak a Szent Anna téren, az ott található pergola pedig emiatt annyira megsérült, hogy teljesen el kellett bontani.

A városvezető elmondta, azonnali intézkedést kért akkor a rendészet vezetőjétől, akik járőrszolgálattal vigyázták a templom környékét és vizsgálták a térfigyelő kamerák képeit. Kiemelte, az összefogásnak meglett az eredménye.

Bak Richárd alezredes, Miskolc rendőrkapitánya telefonon értesített arról, hogy elfogták a rongálókat. Ezúton is szeretném megköszönni a Miskolci Rendőrkapitányság és a Miskolci Önkormányzati Rendészet segítségét, hiszen nekik köszönhetően sikerült elfogni a támadókat. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy nemcsak egy alkoholgőzös, átmulatott éjszaka eredménye lett ez az eset, hanem célzottan próbálták meg ezt a helyszínt megrongálni. Egyébként a pergolán túl több e-rollert és, ahogyan említettem is, egy sótároló edényeztet is megrongáltak az elkövetők. Természetesen a károkat helyreállítjuk, mert Miskolcon újra rendnek kell lennie – mondta el az alpolgármester, aki végül hozzátette: a kárt természetesen „bevasalják” az elkövetőkön.

 

 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.