Ugrás a tartalomra

Hatalmas siker volt a Polgárőrség miskolci fényfelvonulása

Létrehozva
A feldíszített kamion és kísérete idén először vonult végig a városon, a de sikerre való tekintettel a polgárőrök azt ígérik: biztosan nem utoljára.

Kép
Fotók: Magánarchívum

Ahogyan arról a hét elején a minap.hu is beszámolt, egy karácsonyi díszbe öltöztetett kamionból és néhány polgárőri kocsiból álló konvojjal járták be kedden Miskolcot. Az akció célja az volt, hogy fokozzák a településeken az ünnepi hangulatot, illetve, hogy kedveskedjenek a legkisebbeknek.

Kép

A Miskolc Lyukóvölgy-Vasgyár és a Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület szerkesztőségünkhöz vasárnap eljuttatott közleménye azt írta, a program megálmodója Lövei Tamás volt, aki rengeteg civil autóssal egyetemben maga is csatlakozott az akcióhoz. Hozzátették: a konvojt végig a két említett egyesület autói biztosítottak az útvonalak mentén.

Kép

Kiemelték, egyik helyszínre se mentek egyedül a Mikulás mindenhová el kísérte őket. „A civil összefogás az ünnep minden napján örömet okozott a város több pontján kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A feldíszített autók nem csak a gyerekeket vonzották, a felnőttek is felültek a kamionon lévő szánra, egy fotóra a nagyszakállúval. Karácsony után se unatkoztak a karaván résztvevői, hiszen december 27. én harsányba indultak ahol szintén hatalmas tömeg fogadta őket – írta a polgárőrök közleménye, melyben jelezték: a nagy sikerre való tekintettel úgy tervezik, hagyományt teremtenek az eseménnyel, így a karaván a következő évben is látható lesz karácsonykor a miskolci utcákon.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.