Ugrás a tartalomra

Ködös, hűvös vasárnap várható

Létrehozva
Az ország keleti felében napközben is tartósan megmarad a köd, a hőmérő higanyszála pedig alig mozdul majd el a nulla fokról. 
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A HungaroMet előrejelzése szerint vasárnap elsősorban hazánk keleti felét beborító köd, illetve rétegfelhőzet csak lassan zsugorodik, nagyobb része napközben is tartósan megmarad, ott szitálás, ónos szitálás nem zárható ki. Másutt azonban továbbra is derült, napos, száraz idő várható. Gyenge lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult, ködös részeken fagypont körül, a napos tájakon 5 és 9 fok között alakul. Késő este -5, +1 fok várható.

Miskolc keleti részén némileg javult, a nyugati városrészben viszont jelentősen romlott a levegő minősége, összességében tehát városszerte rosszabb a levegő vasárnap, mint szombaton volt - ezt mutatja a pmmonitoring.hu térképe. 

 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.